Rövid leszek. (Rövid leszek.)
Rafa tegnap Murray (Gonza) ellen zsinórban a 26. (28. salakos) meccsét nyerte Monte Carlóban (Rómában), és zsinórban ötödször (pályafutása során negyedszer) nyerhet, ami ugye még soha senkinek nem sikerült.
Kikapni mindössze egyszer kapott ki itt, még az első fellépése alkalmával Coriától 2004-ben. (Kikapni mindössze egyszer kapott ki itt, tavaly az első meccsen Ferrerótól felhólyagosodott lábbal. )
Akkor az még belefért. (Akkor az belefért.)
Nole salakon még sosem verte meg, szettet is csak egyet (kettőt) nyert, a tavalyi emlékezetes hamburgi elődöntőben (meg két hete Monte Carlóban.)
11-4-re/12-4-re állnak, ami az egymás elleni mérleget illeti egyébként.
Djoko marad harmadik, ez most már biztos. (Djoko marad harmadik, ha nyer, ez biztos.)
Az első attack tehát visszaverve, de lesz még több is. (A második attackot is visszaverheti, de lesz még több is.)
Hacsak...
Déjá vu
2009.05.03. 12:07 :: Bordin
84 komment
Címkék: nadal djokovic
A bejegyzés trackback címe:
https://tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr541099915
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Turambar 2009.05.03. 12:09:47
Ez jó. :)
Ha Rafa nem akarja leadni ezt a meccset, akkor sztem elég nehezen veri meg Djoko.
Ha Rafa nem akarja leadni ezt a meccset, akkor sztem elég nehezen veri meg Djoko.
zécsiTi 2009.05.03. 12:37:33
mikor látható a meccs? mert a sport tv megint este adja , de az már nem élő...hol lehet nézni élőben, és mikor? köszi előre is!
ettumifilii 2009.05.03. 12:39:40
@zécsiti: bet365.com, regisztrálni kell aztán a live streaming menüpont
vagy: atdhe.net de a fölső jobb szerintem
vagy: atdhe.net de a fölső jobb szerintem
zécsiTi 2009.05.03. 12:42:18
köszi és a kezdési idő?
sylar_88 2009.05.03. 13:34:06
hát igen, deja vu... nem sokat változott a helyzet 2 héttel ezelőtthöz képest
kicsit más téma: Mikor játszott utoljára magyar játékos ATP főtáblán? Ezekben a percekben Balázs Attila a belgrádi selejtező 2. körében vív nagy csatát azzal a románnal, aki Rómában megverte Blake-et. Ha feljutna a főtáblára, akkor az nem is tudom mekkora szenzáció lenne :D

ettumifilii 2009.05.03. 13:43:31
@sylar_88: hol lehet nézni?
sylar_88 2009.05.03. 13:47:14
@ettumifilii:
a jövőhet versenyek livescore-ját már meg lehet nyitni a WTA honlapjáról, és ott át lehet váltani a belgrádi ATP tornára is ;)
www.protennislive.com/frameset.asp?year=2009&wkno=18&lang=en&tabno=2&eventid=M008&ref=www.sonyericssonwtatour.com

ettumifilii 2009.05.03. 13:56:47
@sylar_88: kösz már megtaláltam csak belgrád nem volt kiírva az atp főoldalán gyerünk ati!! mire mondom már meccslabdája van az ellenfélnek!
ettumifilii 2009.05.03. 14:00:28
hát ez nem jött össze de majd legközelebb....fogadjunk h umagban már a főtáblán lesz
sylar_88 2009.05.03. 14:25:36
a fene :(
2.szett 4-4 után csak most térek vissza a computerhez...
4-6 4-6 lett, de Attila brékhátrányból visszajött egyszer, nem volt könnyű dolga Crivoinak. Blake is csak 8 gémet nyert ellene, igaz ? :D
Ha Attila nyert volna, akkor a selejtező utolsó körében egy könnyebb ellenfél jött volna - Crivoi az 1. kiemelt volt.

ettumifilii 2009.05.03. 14:28:44
szerintem ők mert a port.hu nem írja ráadásul a döntő 16:00tól van
Lindike1 2009.05.03. 15:09:54
@Geysap: Ezt én is néztem, de a Sport tv txt-je sehol nem írja, hogy élőben közvetítenék.
ettumifilii 2009.05.03. 15:50:07
Bordin: a zsinórban 26. meccsét nyerte Monte Carloban és a zsínórban 28.-at nyerte Rómában nem ugyanaz mert Rómában ugye csak zsinórban negyedik meccsét nyerte, összességében nyert 28.at a tavalyi római vereség óta........bocs h mindenbe belekötök:D
Geysap 2009.05.03. 15:55:24
@Lindike1: tudtommal sem. A vicc az, hogy 14,30 - kor a paros kezdodott, 16 kor a donto - ezt nem nehez leolvasni a torna honlapjarol... Vegigneztem a digitalis csatornaim musorkiosztasat, ott masodpercre pontosan, de termeszetesen keson adjak a dontot. Sajnos mar megszoktuk - uzlet, az uzlet... a nezo le van sz.va...
szpetra 2009.05.03. 16:07:58
@ettumifilii: pontosan ezért írta azt, hogy 28. salakos meccsét Rómában nyerte meg.
Jól van írva, olvasd át mégegyszer:)
Jól van írva, olvasd át mégegyszer:)
szabi0713n 2009.05.03. 16:10:44
Gábor,hogy te milyen kreatív vagy?Tetszik!
Ha létezik Nadalnál garros előtt leadott meccs,remélem ez lesz az!
Ha nem,vamos Rafa!!!
Ha létezik Nadalnál garros előtt leadott meccs,remélem ez lesz az!
Ha nem,vamos Rafa!!!
Dorcie! 2009.05.03. 16:18:16
www.justin.tv/paisani12 itt nem kell regisztrálni és van hozzá jó kis spanyol kommentár:D elfogadható minőségű
pbgi 2009.05.03. 16:18:18
Ha valamikor van esélye a szerbnek salakon Nadal ellen, az most van.
Madrid-ban - ha a döntőben összekerülnek - Nadal frissebb lehet, mert neki csak egy teljes hét lesz a lábában, Djokovic-nak viszont kettő (mert ugye Belgrádban is elindul - és nyilván meg is nyeri).
Madrid-ban - ha a döntőben összekerülnek - Nadal frissebb lehet, mert neki csak egy teljes hét lesz a lábában, Djokovic-nak viszont kettő (mert ugye Belgrádban is elindul - és nyilván meg is nyeri).
noemi0519 2009.05.03. 16:25:53
Vki tud vmilyen részeredményt h eddig h állnak m még semmi nem mutat ki semmit sem - legalábbis nálam nem:)
Vagy még el sem kezdték?!
Előre is köszönöm:)
Vagy még el sem kezdték?!
Előre is köszönöm:)
pbgi 2009.05.03. 16:29:32
@noemi0519: Nadal rögtön lebrékelte a szerbet, pedig Djokovicsnak már 40-15-je is volt.
Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2009.05.03. 16:29:37
Eddig egy game volt, Nadal break. Bár lehet, hogy már te is tudod
noemi0519 2009.05.03. 16:33:20
Hát igen...amikor leírtam megnéztem és ki volt írva...:))Hozom a formám...
Am köszönöm:D
Am köszönöm:D
Dorcie! 2009.05.03. 16:37:32
@noemi0519: hát az nekem se ment
gazdi17 2009.05.03. 16:37:39
Én itt nézem de itt teljesen normálisan lehet nézni, nem akadozik és még a képminőség is jónak mondható:tenis.noticiasyapuestas.com/
ettumifilii 2009.05.03. 16:45:49
@szpetra: ja igen látom "28.salakos" ezer bocsánat :D
Whiskey2 2009.05.03. 17:30:03
Djoko jó szokott lenni Tie-breakban.Majd meglássuk..
hunchback 2009.05.03. 17:38:01
első rafánál
Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2009.05.03. 17:38:14
@Whiskey2: Most valahogy pont nem.
Meg azt is elfelejted, hogy Nadal is jó benne, nem kicsit
Meg azt is elfelejted, hogy Nadal is jó benne, nem kicsit
sylar_88 2009.05.03. 17:40:04
@Whiskey2:
csak nem most... megint elkezdett szórakozni a nyesett rövidítésekkel, kettőt elrontott
Rafa kétszer szervált a szettért, de úgy látszik az túl egyszerű lett volna neki
csak nem most... megint elkezdett szórakozni a nyesett rövidítésekkel, kettőt elrontott
Rafa kétszer szervált a szettért, de úgy látszik az túl egyszerű lett volna neki
szabi0713n 2009.05.03. 17:42:23
Egy kicsit nem figyeltem oda,és mi történt?
Mikor elmentem Nadal vezetett 5-3-ra,és 15-30 volt az állás.Mikor visszajöttem Nadalnak 6-5,és nem tudja kiszerválni a szettet (másodszor sem?).
De legalább a tiebreakot hozta!:)
Vamos!Djokó még innen is képes fordítani...

Whiskey2 2009.05.03. 17:49:11
@Pitypalatty úrfi:
Azért tettem oda azt a "szokott" szócskát ;)
Azért tettem oda azt a "szokott" szócskát ;)
kata797 2009.05.03. 18:25:44
Nole adogatásaival ma bajok voltak/vannak a 2.szettben 35%?! ez nagyon alacsony szám.lehet h. el is fáradt:-(
az idei 2 nagy salakos versenyen döntőzni Nadallal nem semmi.
az idei 2 nagy salakos versenyen döntőzni Nadallal nem semmi.
sylar_88 2009.05.03. 18:28:48
anyááád
micsoda meccslabdát vert be!!!
micsoda meccslabdát vert be!!!
viktor78 2009.05.03. 18:29:21
lehet h. tényleg Nole elfáradt és megint Nadaltól kapott ki..valahol sajnálom h nem sikerült neki.
Nadalnak nagy gratuláció.úgy gondolom h Nadal után salakon! Nole a 2.számú teniszező.
Nadalnak nagy gratuláció.úgy gondolom h Nadal után salakon! Nole a 2.számú teniszező.
Sztrego 2009.05.03. 18:31:30
Micsoda extrával nyerte meg a mérkőzést! Az utolsó pont igazi Nadalos elütés volt! Nem lehet megverni salakon, ez a napnál is világosabb!
zoltán34 2009.05.03. 18:31:58
gratuláció Nadalnak.
Nole ma nem volt igazán toppon!a szervái ma nem jöttek igazán.azért ez valahol nagy dolog ám h itt és és Monte Carloban is Nole döntöt játszott,csak hát Nadal volt az ellenfél.
Nole ma nem volt igazán toppon!a szervái ma nem jöttek igazán.azért ez valahol nagy dolog ám h itt és és Monte Carloban is Nole döntöt játszott,csak hát Nadal volt az ellenfél.
tamás567 2009.05.03. 18:34:40
Nadalt megverni salakon nagyon nagy feladat.én gondolom h Nole tud ennél jobban játszani,ez a 2.szett nem volt jó számára,lehet h benne volt az elbukott TB is.
én Djokovicnak is gratulálok 2döntő salakon,szép volt!
én Djokovicnak is gratulálok 2döntő salakon,szép volt!
márti50 2009.05.03. 18:37:56
Gratula Nadalnak.De az első szettben Djokovic is nagyon jól játszott.
Neki is gratulálok.
Neki is gratulálok.
szabi0713n 2009.05.03. 18:51:00
Gratulálok Rafának!
Nole pedig szerintem mindent megtett az első szettben (a2-t nem láttam).Tényleg jó látni,hogy ő már megint ott volt egy masters verseny döntőjében,Murray a nagy rivális meg sehol.Csak így tivább mindkettejüknek!

CarpeDiem 2009.05.03. 18:51:45
Nem volt egy könnyű győzelem, de el nem tudom képzelni, hogy 3 szettet valaki is el tudjon venni Rafától. Grat mindkettőnek. VAMOS. Jupppppppiiiiiiiiii.
kata797 2009.05.03. 18:59:24
Nadal továbbra is uralni fogja a salakot,és azt hiszem ezen nem lepődünk meg nagyon.
én örülök h Nole jó formában van,pechére Nadallal kellett kétszer döntőznie.
én most annyira nem vagyok csalódott megtette Nole amit megtudott a 2.szettben már nem tudta hozni azt a szintet amit az elsőben.
szép volt fiúk és még lesz sok sok Nole-Nadal döntő!

viktor78 2009.05.03. 19:08:16
ma ennyi volt Noléban.szerintem egy rossz szót sem szabad rá mondani.egymás után kétszer nagy versenyen döntőt játszani salakon,minden dicséretet megérdemel-szerintem-
és persze ez Nadalra is vonatkozik.megvan neki a 15."masters series"/1000-es címe.nagy dolog ez.
és persze ez Nadalra is vonatkozik.megvan neki a 15."masters series"/1000-es címe.nagy dolog ez.
tamás567 2009.05.03. 19:44:02
Nole 40 ki nem kényszerített hiba,Nadal 22 ha jól emlékszem..
23-19 a nyerők száma(Nole-Nadal)
sok volt a hiba ma Nolétól-sajnos-
Nadal nagyon nagy teniszező.de jó látni h salakon ott van mögötte Nole
23-19 a nyerők száma(Nole-Nadal)
sok volt a hiba ma Nolétól-sajnos-
Nadal nagyon nagy teniszező.de jó látni h salakon ott van mögötte Nole
Turambar 2009.05.03. 19:46:42
@tamás567: Elég messze mögötte.
tamás567 2009.05.03. 19:50:47
@Turambar:
van NADAL...aztán Nole SALAKON.
ha Nole nagyon messze van Nadaltól akkor hol vannak a többiek???
van NADAL...aztán Nole SALAKON.
ha Nole nagyon messze van Nadaltól akkor hol vannak a többiek???
viktor78 2009.05.03. 19:57:33
szerintem is így van ez h van Nadal aztán Nole, és a többiek.de még viszonylag nagy a "távolság" Nadal és Djokovic között.
Turambar 2009.05.03. 19:58:23
@tamás567: Egyrészt sztem Nole és Roger között salakon nincs nagy különbség, JELENLEG SEM, amikor Roger annyira gyenge, h gyakorlatilag ez borításfüggetlen.
Ha meg nem lenne az, akkor nem lenne kérdés, h jobb Nolenél salakon is.
Másik, h Nole nincs salakon annyira a mezőny előtt, biztos vagyok benne, h mind Monaco, mind Gonzo kegyetlenül megkeserítették volna az életét, egyáltalán nem biztos, h ő játszott volna ma döntőt. Ilyen szempontból ma Roger ágán lenni elég kellemes dolog.
Harmadjára: Nadalt salakon Nole ilyen erőnléttel sosem fogja legyőzni. Egyszerűen nem bír ellene fizikálisan egy hamradik szettet.
Ezt még Federer is jobban bírta ellene.
Nekem szimpi játékos Nole, de ezek a realitások. Aztán reménykedek, h egyszer valahogy, valami isteni csoda folytán mégis rám cáfol, és legyűri Nadalt.

tamás567 2009.05.03. 20:07:29
@Turambar:
én hol írtam azt h Nole le fogja győzni Nadalt?!szerintem sehol.
és az hogy mi lett volna HA..ha nem Federer ágán van HA ...a sportban nincs HA és mi lett volna ha.most Federer legyőzhető és akkor le is kell győzni!
Nole játszott kettő döntőt Nadallal salakon,ezen nincs mit magyarázni.
és soha ne mondja senki azt h soha!

viktor78 2009.05.03. 20:14:38
ha már a tényekről esett szó.
az is tény h Nole idén kétszer győzte le Federeret.és ezt most lehet magyarázni azzal h Federer rosszul játszott...de akkor is legyőzte.Federernél nem a tenisztudása nincs meg azt mindenki tudja,Federernek más gondjai vannak.
Nole nem hibába hívott magához új erőnléti edzőt.
és 2009ben ha megnézzük az atp race-t ott Federer 4. és ez a lista ugye azt mutatja h IDÉN ki mennyire sikeres eddig!hétfőn Nadal,Nole,Möri,Federer lesz a sorrend.bár ezek "csak" számok és változnak hétről hétre de ez is tény.

Turambar 2009.05.03. 20:20:05
@tamás567: És én hol írtam, h te ezt írtad volna? :)
zoltán34 2009.05.03. 20:21:08
azt tudtuk hogy salakon átrendezőnek az erőviszonyok és füvön megint minden megváltozik.de ez így szép!!most Nolénak megy talán jobban de füvön meg Federer lesz elvileg a jobb.a számok néha csalnak azt is tudjuk,egy biztos idén Nadal fantasztikus,és annak is örülök h Djokovic játéka egyre jobb
FedererRafa 2009.05.03. 20:22:51
Mikor adjáka döntőt?
Turambar 2009.05.03. 20:22:52
@zoltán34: Félek, hogy ha a füves szezonig Roger nem rakja rendbe magát fejben, nem dönti el, hogy hogyan egyeztesse össze a magánéletét, a családját, a jövendő gyerekét a tenisszel, akkor nem sok jót várhatunk tőle Wimbiben sem. :(
Ne így legyen!
Ne így legyen!
gazdi17 2009.05.03. 20:23:07
Elnézve a mai meccset, már amenyit láttam a labdából,hát mit is mondjak.Aki eddig nem volt biztos abban hogy Nadalt egyszerűen nem lehet megverni salakon annak ez a döntő jó bizonyíték volt.Nem tudom elképzelni, hogy Rafától el tudjon venni valaki 3 settet de még azt is meg merem kockáztatni hogy lassan már setet sem lehet tőle elvenni...de azért lehet hogy ez erős kijelentés volt.
Már abban is kezdek lassan biztos lenne hogy aki veszélyes lehet Nadalra salakon az nagy valószínűleg Djokovic.Az első setben egész jól tartotta Nadalt annak ellenére hoyg nem jétszott túl jól,hát a 2. set az meg már olyan volt amilyen, szerintem kezdte feladni fejben...de ezért nem lehet őt megszólni,mert ki nem adná fel olyan játékos ellen aki egyszerűen minden labdát visszad és nemhogy visszaad de még meg is gyorsítja.Én még azt sem mondanám hogy Nadal hej de nagyon jól játszott egyszerűen csak a fontos labdameneteknél ott volt fejben és fontos pillanatokban meg mert húzni olyan ütéseket is amit más helyzetben nem tett meg, látsd utolsó labdamenet amivel megnyerte a meccset...kérdezem én: Mi lesz akkor ha Nadal nagyon jól fog játszani akkor ki fogja felvenni vele a versenyt, mert az már látszik, hogy Federernek nem lesz sok beleszólása a dolgokba,a nagy salakosok közül még csak Djokoviccsal játszott fontos meccset és akkor mi lesz Nadal ellen...hmmm

zoltán34 2009.05.03. 20:28:42
azért Nole is valahol tudja szerintem h Nadalt legyőzni salakon szinte lehetetlen de nem adja fel azt h egyszer le fogja győzni és talán így is kell hozzáállni Nadalhoz,úgy nem lehet kiállni egy meccsre h úgy sem "nyerek".
Nole a RG-on elődöntözött már és én Őt most akár döntőbe is várnám HA nem Nadal ágára kerül megint a RG-n.
egyszerűen hihetetlen amit Nadal salakon művel.
Nole a RG-on elődöntözött már és én Őt most akár döntőbe is várnám HA nem Nadal ágára kerül megint a RG-n.
egyszerűen hihetetlen amit Nadal salakon művel.
Sztrego 2009.05.03. 20:42:06
@Turambar: Jaj hagyjuk már ezt a Federer gyenge szöveget... ha az lenne, sosem elődöntőzne, döntőzne. Vannak nála jobbak, akik a feje fölé nőttek: Nadal, Murray és Nole.
Nadal 2004-2007 között is verte Federet, és a mérlege már akkor pozitív volt ellene. Hogy is van ez?:)
Nadal 2004-2007 között is verte Federet, és a mérlege már akkor pozitív volt ellene. Hogy is van ez?:)
Esticsapás 2009.05.03. 20:47:35
@FedererRafa: sport1, 22,45-kor...
Turambar 2009.05.03. 20:49:16
@Sztrego: Megitn csak arról van szó, h fogsz egy féle megközelítést, és mivel neked meglehetősen kényelmes, így nem is keresgélsz tovább:
Ezt kb így írnám le:
Nadal a legjobb -> ráadásul még nagyobb riválisokkal is harcolnia kell ---> ezek már túltesznek Federer "régi" játékán
Én meg azt mondom, h
Federer korszakos zseni, aki leuralta a saját korszakát ---> árnyéka lett önamagának, ezért gyakran kikap ---> olyan tenisztudással rendelkezik, ami még ebben a mezőnyben is elég 1-1 elődöntőre.
Most mondd meg, mennyivel hihetőbb a te verziód, mint az enyém?
Egyetlen dolog lehet leszögezni, azt, h a top 4 nagyon leszakadt a többiektől összteljesítményt nézve. A többi már mind vita tárgya.
A pozitív mérleg meg úgy van, h Roger 2004-7 között szinte minden salakos döntőben ott volt, míg Nadalról ugyanez nem mondható el keménypályát tekintve. Azt hiszem, nagyon örült volna Roger, ha 2004-5-6 körül töbször is elgyepálhatja Nadalt keménypályán, de ha egyszer Nadal nem jutott el odáig, mi legyen?

kata797 2009.05.03. 20:51:40
találtam mai Nole interjút:
“Obviously it's his patience in certain points,” said the Serb after the match. “When I needed to stay a little bit more patient and just play the right shots, I made some unforced errors – in the tie-break on the second and third point. It’s happened a couple of times already on this surface that I'm close, and in the deciding moments he just overcomes the pressure better than me. That's why he's the best in the world at the moment.”
“Maybe in Monte Carlo (when Nadal again defeated Djokovic on clay in the final), it was closer. Still, the ball was bouncing really high here today, really high, probably because I was playing against the player who produces a lot of spin from both sides. It made my shots difficult, especially from the backhand side. He plays forehand with a lot of spin and tries to put the point out of position so he can open up the court for the next shot,” said Djokovic of the world No1. “He does it really successfully, but I didn't move in that shot as well as I needed to, and then a couple of unforced errors in the first and second set resulted in a loss. As the match started I thought, I'm going to really work hard to get my service games, because he made me work already the first game. He didn't make a lot of service errors. He had a quite high percentage of the first serves in, and that wasn't case in Monte Carlo, so I could have put more pressure on him. He was serving quite well and moving always great, like always. You always have to play something extra against Nadal to win, especially on this surface where he feels most comfortable.”
“I've been playing really well in the last three Masters Series events and I'm really happy with the shape I'm in at this moment,” concluded the defeated former champion who remained in an upbeat mood. “I will try to stay physically fit because that's what I'm going to need in the upcoming two months until Wimbledon is over. Confidence is really important in this sport, in any sport, and right now I have confidence.”

kata797 2009.05.03. 20:58:16
Nadal:
"[It is] one of the most important [titles] of my career," [To] win in Rome is a a big title. I have right now 15 Masters 1000 [wins] in my career, so that's a lot, and I'm very happy for that.
"[To] win here in Rome is always unbelievable. It's a very good tournament, and I am very happy for the victory. I am going to try my best in the next tournaments. Important thing for me right now I have 15 (Masters 1000 titles). It is a lot. Sure, I would love to have more than 17."

zoltán34 2009.05.03. 21:09:31
aki nem látta a díjátadót,Nole egy elveszített döntő után is tud viccelődni..
www.youtube.com/watch?v=DQqaMb0J8EM
www.youtube.com/watch?v=DQqaMb0J8EM
ettumifilii 2009.05.03. 21:10:53
@zoltán34: bár nem nagyon akart, úgy is mondhatnám kényszerítették:D
zoltán34 2009.05.03. 21:19:27
@ettumifilii:
talán ez a helyes megfogalmazás,de azt hiszem Ő minden hülyeségben benne van még úgy is h elveszítette a döntőt és le is csúszik a 4.helyre-egy rövid időre,remélem legalábbis-
talán ez a helyes megfogalmazás,de azt hiszem Ő minden hülyeségben benne van még úgy is h elveszítette a döntőt és le is csúszik a 4.helyre-egy rövid időre,remélem legalábbis-
hunchback 2009.05.03. 21:41:18
@zoltán34: szépen veszített. Becsülendő.
pescade 2009.05.04. 11:04:20
Nekem úgy tűnt, bár elfogult vagyok, hogy Djokonak az első játszmában kevesebb volt a játéka, 5-3-ig Nadal sokkal jobb volt, aztán kicsit leült, Djoko meg felhúzta magát, de aztán épp ez lett a veszte. A második játszma elején 2-2-ig viszont nagyon jól játszott a szerb, de aztán mentálisan kipukkadt. Az az érzésem, hogy ha a most egyik legjobb formában lévő játékos csak úgy tud valamit kezdeni Nadallal, hogy 100%-on ég, hát nem sokkal kecsegteti a top dog ellenfeleit. Mert szerinte Nadal is egyre jobban belelendül, ráadásul mintha (erőnléti értelemben) okosabban játszana, szerintem kisebb a sérülés esélye is, mint régebben, és kicsit kevésbé látványos a játéka. Kicsit. Nem tudom, hogy kerülhet olyan helyzetbe, hogy végzetesen kizökkenjen. Úgyhogy egyelőre a nap elhomályosítja a többi csillagot
LGfan 2009.05.04. 12:16:54
Nadal 30 meccs óta nem kapott ki salakon, ebben a DK meccsek is bennevannak. Roddick és Querrey elleniek is, ahol Querrey elvett egy szettet tőle.
Idén nyomott kettőt Djoko és Tipsi ellen szintén DK, majd M.Carlo 5 meccs Barcelona 4 meccs, Roma 5 meccs.
Idén nyomott kettőt Djoko és Tipsi ellen szintén DK, majd M.Carlo 5 meccs Barcelona 4 meccs, Roma 5 meccs.
LGfan 2009.05.04. 12:17:38
Idén 16-0.
LGfan 2009.05.04. 12:18:57
Idén még nyom Madridban 5-öt, RG 7-et, Hamburg 5-öt, ha minden jól megy neki és a DK is ottvan.
LGfan 2009.05.04. 12:21:49
Közben még Queens-ben címvédő, ahogy Wimbiben is, meglátjuk bírja-e?
Aztán Canada masters ott is címvédő, majd Cinci elődöntő! Ha kihúzza ezt a becslésem szerint 37 meccset vereség nélkül akkor megemelem a kalapom:)
Aztán Canada masters ott is címvédő, majd Cinci elődöntő! Ha kihúzza ezt a becslésem szerint 37 meccset vereség nélkül akkor megemelem a kalapom:)
sanya17 2009.05.04. 14:27:15
Senki nem gondolja komolyan, hogy emberileg egy "ekkora salakosnak" fűvön címvédések sorozatát megcsinálja. A 2008-as Wimbledon is a világ 10. csodája! A címvédést csak Torontó/Montreal-ban tudom elképzelni reálisan, de az is pokolian nehéz lesz, hisz most már írtózatosan kiegyenlített az első négynek köszönhetően a mezőny..(nem salakon)Raffának itt kell hoznia a kötelezőt, salakon, mert utána gondjai lesznek - s ezzel Toni edzője is tisztában van!
Sztrego 2009.05.04. 20:50:06
@Turambar: erre azt mondom, hogy Federer, a saját korszakában 2004-2007 komoly kihívók nékül telt el. Nadal volt, aki akkor még csak salakon volt igazán jó, és hardon néha el tudta kapni. Roddick, akinek Roger-fóbiája van. 2007-re kezdett beérni Nole, és 2008-ra Murray. A többit magadtól is kitalálhatod.
Sztrego 2009.05.04. 20:51:55
@sanya17: A 2008-as wimbledoni győzelem nem csoda, az már 2006-óta érett. 2006 1 szett Rogertől, 2007-ben 2 szett, 2008-ban...
Turambar 2009.05.04. 21:21:10
@Sztrego: mondom, h ostobaságokkal nem fogok vitatkozni. Belefáradtam. Ha 5x leírod, akkor sem lesz igaz.
Turambar 2009.05.05. 19:52:28
@Sztrego: Hát persze, a tények... :)