Őszintél szólva a jegyüzér mesterség sosem állt igazán közel hozzám.
Régebben egyszer-kétszer kapcsolatba kerültem velük, de manapság valahogy ritkábban.
A Bódy Guszti koncerteket Mezőkövesden, melyet ugye tízezrek látogatnak, el szoktam kerülni, ahová meg én járok, ott kicsit osztályidegennek tűnnek.
Sosem értettem, hogy miért kínál valaki napijegyet a Sziget-pénztártól negyven méterre, némi felárral.
Ráadásul olyan valaki, akinek eladni sem adnék el semmit, nem hogy vennék tőle.
Ilyen emberek lepték el a Garros környékét az első napokban, mindenkinek odasúgták, hogy ticket -nagyon rövid magánhangzókkal - aki elment mellettük.
És mindenki elment mellettük.
Láthatólag az sem hozta őket zavarba, hogy valakinek a nyakában akkreditációs kártya lógott, pedig az azért elég nyilvánvalóan jele annak, hogy nincs nagyon szüksége jegyre.
De ezen azért még túltettük magunkat valahogy.
Aztán tegnap megjelentek a néhányan, apró pici táblácskákkal, mely szerint jegyet keresnek.
Eladót.
De ettől még a nepperek nem tűntek el.
Sőt.
Bonyolult szakma ez.