Salakblog - Minden, ami tenisz

A bíró mesterség valahogy sohasem állt igazán közel hozzám.
Délcegen felmutatni egy sárgát, vagy kiosztani egy kétpercet dumáért, nem igazán tűnik nagy kihívásnak.
Bírónak lenni olyan valami, amire nincsen mentség, ezt már Esterházy is megírta.
Egy ilyen üldögélt a  18-as pálya sarkában egy kempingszéken és hűsölt jólesően.
Nem lett volna nagy szenzáció, meleg van végre, bizonyára vágyta már a hűvöst és mentálisan készült a következő megmérettetésére.
Az egyetlen gond csak az volt, hogy időközben a 18-as pályára megérkezett Roger Federer.
A világelső.
Edzeni.
Ő meg háttal ült.
Mert úgy rakta le a kempingszékét.
És az összes hely úgy 80 %-át elfoglalta, ahonnan az edzést látni lehetett.
De ő nem jött zavarba, igaz nem is mozdult.
Kerülgették, tuszkolgatták, de csak ült, sőt már-már trónolt.
Először azt hittem az a feladata, hogy minél több ember elől elfoglalja a helyet mondjuk a füvet kímélendő.
Aztán úgy háromnegyed óra múltán, felállt és ment a dolgára.
Még köszönt is.