Most nem azokról szeretnék írni, akiknek nyilván sosem leszek a kollégája, tehát nem Matsról, Johnról vagy Alexről, akik picit más indíttatásból lettek kommentátorok, mint mi.
Mondjuk nyertek néhány Grand Slamet.
Hanem azokról, akik hozzánk hasonlóan csak szerencsés segédmunkások itt a Garroson.
Mert ilyenek is akadnak bőven.
Itt van menten a török kolléga, az egyetlen a folyosón, aki nyitott ajtónál közvetít, ami nem lenne olyan nagy probléma, ha nem 13 napja dörmögne egyfolytában, akkor is amikor mindenki más hallgat.
Viszont oly nagy lelkesedéssel végzi munkáját, hogy még csak inget cserélni sem volt ideje.
Aztán ott vannak a németek. Jó srácok. Tegnap az egyik már visszaköszönt.
Meg tapintatosak is. Ha ordibálni akad kedvük, mindig átjönnek a mi boxunk elé. Mégse az ő adásukba hallatszódjon be.
Manoló, a spanyol a legjobb fej. A két hét alatt még nem ment el ember mellett úgy, hogy ne legyen hozzá egy kedves szava.
Az elején rögtön mondta, hogy bármire szükségünk van, csak szóljunk, ő mindenkit ismer.
És tényleg.