Az első két kör simának tűnik, mint mindig. A Rochusok ügyesek, pláne Christoph, meg Serra is, de hogy három szettet is nyerjenek Nadal ellen, az  egyszerűen elképzelhetetlen.
Utána válik rázóssá az ügy.
Jöhet Tursunov vagy Haas, majd pedig Gasquet, Gonza, esetleg Hewitt. Jó tudom, utóbbi nagyon esetleg, de azért kizárni semmit sem lehet. Aztán a nyolc között alighanem egy francia, könnyen lehet, hogy megint egy francia, és az biztos, hogy sem Monfils, sem Simon nem fog berezelni.
Ugye ők mindketten nyerték az utsó meccsüket a világelső ellen, Simon ráadásul Madridban döntő szett tie breakben. Nyolc-hatra.
Ha esetleg ez is megvan, akkor minden józan emberi számítás szerint, Murray vagy Tsonga.
És ide meg már komment sem kell. Aki látta a tavalyi elődöntőt, úgyse felejti.
Aki pedig látta Murray-t akárcsak egyszer az elmúlt félévben, az meg szintén.
A döntőt meg úgyis mindenki tudja.
Vagy inkább senki.
Ha a Garrosokat nem nézzük - márpedig nála azt gondolom, legalábbis ilyen aspektusból a Garrosokat nem kell nézni, hiszen nagyon úgy fest, ott neki jöhet bárki -, akkor eddig egyszer volt ilyen nehéz sorsolása Grand Slamen.
Igaz, akkor sokkal ilyenebb.
Nem tudom ugyanis, hogy nyert-e valaha valaki Slamet nagyobb skalpokkal, mint ő tavaly Wimbledonban.
Beck, Gulbis, Kiefer, Youzhny, Murray, Schüttler, Roger.
Utóbbi valószinűleg minden idők legnagyobb meccsén.
Vagy egyik legynagyobb meccsén.
Ever.