Vannak még múlt hétről hősök, olyanok, akik nem nyertek ugyan tornát, de érdemes megemlíteni őket.
James Blake San Jose-ban játszott, és elődöntőbe jutott, ahol jóbarátjával Mardy Fish-sel mérkőzött. Blake a találkozón sérült volt, a jobb bokája annyira fájt, hogy lépni sem tudott rendesen. Az érdekes az egészben az, hogy ez az első pillanattól kezdve látszott. Azaz Blake komoly bokasérüléssel állt ki a mérkőzésre, magyarán pontosan tudta, hogy nincs esélye Fish ellen. Vállalta a biztos vereséget, mert nem akart hazai pályán, hazai közönség előtt visszalépni a meccstől.
És hogy ez mennyire nagy dolog, arról maga Mardy nyilatkozott a meccs után: "Nem is tudtam, hogy James sérült egészen addig, amíg meg nem láttam kibicegni a pályára. Ebből is látszik, hogy James milyen alázattal viseltet a sportág iránt... még soha nem adott fel mérkőzést pályafutása során."
Bizony nem. James egyetlen egyszer nem állt ki egyes mérkőzésre karrierje során, 2007-ben Léjt ellen Kanadában hasizom húzódás miatt. Meccs közben még soha nem adta fel.

Ha már itt tartunk, hasonló okokból illeti elismerés Rafát, aki a rotterdami torna döntőjének utolsó két játszmájában küzdött térdsérüléssel, és teljesen esélytelenül játszotta le a meccs végét. Rafa nem adta fel, és vállalta, hogy világelsőként kapjon egy 6/0-át Murraytől. Majd a döntő utáni sajtótájékoztatón nem engedte, hogy a sérülésével fogalkozzon bárki is, nehogy értékét veszítse Murray győzeleme. Inkább ellenfele jó játékát méltatta.

Azért ezek nagyon szép dolgok, komoly üzenettel és példaértékkel.