Hát amikor az egész balhé Shahar Peerel kirobbant, magyarul, amikor úgy döntöttek Dubaiban, hogy nem adnak neki vízumot, szerintem nem sejtették, hogy ilyen rosszul jönnek ki a buliból.
Bíztak a pénzben, ami mögöttük állt, és ez nem is tünt alaptalan várakozásnak.
Fel nem merült bennük, hogy bő egy hét múlva izraeli játékos játszik majd mondjuk a centeren, Nadal és Federer helyett. Jelen pillanatban azonban úgy állunk, hogy Ram-nak van vízuma, Rafa, Rog, Davy, Andy (Roddick), és Verda viszont lemondta a részvételt.
A Tennis Channel pedig nem közvetít.
És ez utóbbi lehet a kulcs.
Ők voltak az egyetlenek, akik kimondták, hogy tiltakozásul amiatt, ami Peer-el történt, bojkottálják a tornát.
Igaz az is, hogy ők volt az egyetlenek, akik egyáltalán kimondhatták.
A játékosok ebben az ügyben nem voltak kérdezve.
Viszont attól a pillanattól kezdve, hogy ők nemet mondtak és a torna láthatatlanná vált az Államokban, a Nike-nak sem volt már annyira fontos, hogy Nadal és Federer elinduljon, továbbá Roddick is könnyebben mondott, mondhatott nemet.
Így jártak.
Szerintem megérdemlik.
Gáz 2.
2009.02.20. 15:58 :: Bordin
21 komment
Címkék: nadal federer davydenko roddick verdasco
A bejegyzés trackback címe:
https://tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr43954576
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
LGfan 2009.02.20. 16:38:04
Murray, Djokovic jó kis indulók azért vannak a listán, egyenlőre, igaz nekik csak "Fred Perry" és "Adidas" a sportszállítójuk.
Ezzel meg végérvényesen lemondhatnak, hogy valamikor is GS-et rendezhetnek, pedig minden óhajuk az volt.
Ezzel meg végérvényesen lemondhatnak, hogy valamikor is GS-et rendezhetnek, pedig minden óhajuk az volt.
Tennisangel 2009.02.20. 16:41:04
Ez tényleg gáz...most megszívják...elég rendesen! Teljesen megérdemlik...ha már vannak akkora redvák hogy nem adnak egy játékosnak vízumot akkor szívják is meg...
sylar_88 2009.02.20. 16:54:34
nyilván megérdemlik
egyébként én úgy tudtam hogy Federer, Nadal és Davydenko mind a 3an sérülés miatt mondták le, és a Davis Kupát is kihagyják...
egyébként én úgy tudtam hogy Federer, Nadal és Davydenko mind a 3an sérülés miatt mondták le, és a Davis Kupát is kihagyják...
noriega77 2009.02.20. 18:00:31
@sylar_88: Lehet, hogy csak kapóra jött nekik a sérülés, de szerintem a sportolók tudják a legtöbbet tenni a diszkriminatív cselekedetek, és a pénz hatalma ellen.
Foci: nagyon örültem amikor Kaká nemet mondott a Manchester City arab tulajdonosainak a csillagászati fizetésre. Nem mindenki megvehető. (A Milan gyakorlatilag már igent mondotta 120 milcsire.) Kis reménysugár ebben a sötét világban.

agimano 2009.02.20. 18:06:53
@sylar_88: Nadal nem hagyja ki a davis kupat, en ugy tudom, hogy azt mondtak neki az orvosok, hogy dubai es a davis kupa egyutt tul sok lenne, es szerintem neki a dc fontosabb, lehet, hogy azert is dontott igy, mert Federer mar korabban lemondta es igy neki is konnyebb volt.
amugy en regebben neztem, hogy mi a feltetele annak, hogy valaki beutazhasson dubaiba, es ott irtak, hogy ha az utleveledben van izraeli pecset, akkor nem engednek be, szoval meg csak izraelinek sem kell lenned...

fuzzy_dunlop · http://ombrello.hu/ 2009.02.20. 18:09:59
nem hiszem, hogy Federer vagy Rafa a bejegyzésben említett indok miatt lépett volna vissza. Federer lemondta a Davis kupát is, amit nehéz lenne összefüggésbe hozni a vízumüggyel. Nadal térde, pedig a szemünk láttára ment tropára. Bármit "mond" a Nike, nem fog sérülten újabb keménypályás tornát játszani sérülten.
Geysap 2009.02.20. 18:39:58
@sylar_88: jol tudod. Roger ezt mar kb. 1 hete bejelentette. A honlapjan irta le eloszor, majd onnan atvettek mas sport csatornak is. Tehat az O hianya regen ismert volt. Latva Nadal jatekat az AU openen dontoje vegen (ahol alig allt a laban, de becsuletere legyen mondva jatszott) varhato volt egy hosszabb gyogyitas. Davydenko betegsegerol nem tudok.
"OFF COURT - DUBAI AND DAVIS CUP
Dear Fans,
Today I am disappointed to announce that I am withdrawing from both Dubai and the Davis Cup tie in the United States. This was a hard decision to make as I am missing not only one of my favorite events on tour in Dubai but I am also missing out on an opportunity to help my country try and move on to the next round of Davis Cup. After injuring my back last fall, I did not have enough time to strengthen it completely. As a precautionary measure, I will use the next few weeks to make sure the back injury is fully rehabilitated and I am ready for the rest of the 2009 season.
As always, thanks for your continued support.
Roger"

Geysap 2009.02.20. 18:41:44
Ps.: tomoren - a sportban sem a penz minden...
'cos_am_free 2009.02.20. 18:57:03
Ha jól tudom Olimpiát és GS-et is akarnak rendezni Dubaiban nem?
Nem értem, hogy miként képzelik? Kizárnák Izraelt?
A sportnak mint eszmének lőttek... innentől kezdve bármilyen szép reklámokkal nyomják teli az eurosportot, hiteltelenek maradnak... Márha lesz ezekután lehetőségük hirdetni a kamueszméiket...

Clarence9 (törölt) 2009.02.20. 19:00:43
Mi a ... ez? x. világhatalom?
Megérdemlik!
Megérdemlik!
sylar_88 2009.02.20. 19:40:26
OK, akkor pontosítok: a 3 közül Nadal nem mondta le a Davis Kupát, de viszont az 100% hogy Roger és Davydenko igen. TS honlapja írja hogy Davydenko nem tagja az orosz csapatnak, mert saroksérüléssel küzködik.
Ha tényleg a "közelkeleti konfliktus" miatt mondták le, akkor a DK-t én a helyükben nem hagynám ki, sőt külön nyilatkozatot tennék, hogy "itt egy nagy igazságtalanság történt, és én ezért nem vagyok hajlandó játszani...".
Ezzel most nem akarok semmire se célozni, csak szerintem a nagy bojkott még se néz ki annyira nagynak.

Jeli · http://hilaryhq.gportal.hu 2009.02.20. 19:55:52
@Clarence9:
Jah, teljesen azt képzelik, hogy övék a világ és azt tesznek amit akarnak. Kitolnak egy játékossal. Most Úristen bele halnak, ha valaki izraeli vagy izraeli pecsét van az útlevelében?
Jah, teljesen azt képzelik, hogy övék a világ és azt tesznek amit akarnak. Kitolnak egy játékossal. Most Úristen bele halnak, ha valaki izraeli vagy izraeli pecsét van az útlevelében?
captain Aaron Maiden (törölt) · http://nhlsarok.blog.hu/ 2009.02.21. 01:01:03
haha. vicces h az emberek nem értik Dubai -ban miért nem akarnak egy izraelinek vízumot adni. Ebben nincs semmi probléma, 2 államnak semmilyen diplomácia kapcsolata nincs. Ez ugyanaz mint US -ben, ott se látják szívesen az arabokat.
Peer ha okos lett volna akkor használta volna a szlovák állampolgárságát és azzal akar vízumot kérni. nem tette, megszívta. ennyi.
az meg nagyonlol belemagyarázás h Federer és Nadal miatta nem akart indult. szerintem bőven nem érdekli őket Shahar Peer problémái.

Clarence9 (törölt) 2009.02.21. 02:15:32
Na ja. Kimondtad a varázsszót. "[...] ott se látják szívesen [...]"
De beengedik.
De beengedik.
'cos_am_free 2009.02.21. 11:09:02
@captain Aaron Maiden:
1)Szerintem a sportnak pont semmi köze ne legyen a 2 állam közti unintelligens diplomáciai kapcsolatához.
2) Nehogymár a sportoló variálgassa a 2ős állampolgárságát a származása miatt..
3) "haha. vicces h az emberek nem értik Dubai -ban miért nem akarnak egy izraelinek vízumot adni."... szerintem ebben semmi vicces nincs..

sylar_88 2009.02.21. 17:27:07
én már csak egy valamit nem értek... a beutazási vízumot Dubai állam adja ki vagy tagadja meg... akkor miért a Dubai torna szervezőit bűnteték meg az incidens miatt, hiszen a vízum az államon múlik, a torna szervezőinek hogyan van abba beleszólása hogy ki utazhat be Dubaiba és ki nem ?
Geysap 2009.02.21. 18:03:43
@'cos_am_free: Dubai leszukites maradjunk az Arab Emiratusok kifejezesnel - mert egyuttesen akarjak rendezni az Olimpiat, ill. a GS-t. Teli Olimpiara benyujtott rendezesi keresrol nem tudok, de nem vagyok benne biztos, hogy nincs ilyen szandekuk...;)
'cos_am_free 2009.02.21. 20:21:22
@Geysap:
Igaz! A 2018-ost elbukták!
De Téli Olimpiára pályáznak.... monnyuk ez vicces.
DUBAIBAN pedig már egy lehetséges olimpiai pályázatról beszélnek, s ami még ennél is megdöbbentőbb, komolyan foglalkoznak a TÉLI olimpia megrendezésének lehetőségével is
ez ugyan 2008-as cikk, de nem AE-ok van kiemelve, hanem DUBAI...és az Olimpia;)
www.origo.hu/utazas/20080918-dubai-abu-dhabi-versenges-olaj-befektetes.html

'cos_am_free 2009.02.21. 20:21:52
errata 2016-os;)
iwíí (Ł) 2009.02.23. 17:45:28
Pfuhh...ez elég nagy szívás...de teljesen megérdemlik...ennyi