A hétvégén a Davis Kupa Világcsoportjának első fordulós párharcait rendezik. Már most mindenki dörzsöli a tenyerét egy jó kis Rafa-Nole csatára, hiszen a címvédő spanyolok a szerbekkel mérkőznek. Djoko részvétele ellenére is minden a spanyolok mellett szól: hazai pálya, salak, és egy olyan csapat, melyben mind a négy nevezett játékos a legjobb 30-ban szerepel a világranglistán, plusz Albert Costa kapitány. A világelső Rafa mellett Ferrer, a bombaformában lévő Robredo és Mert megérdemeljük rovatunk állandó főszereplője, Feliciano is ott lesz Benidormban. (Ha még Verda is indulna, a repjegyre is nekiállnék spórolni.)
Rafa és Nole kapták a negyedik meccset, elméletileg az is előfordulhat, hogy tét nélkül játszanak, de azért reméljük nem, mert úgy lenne az igazi. Egymás elleni mérlegük 10-4 Rafa javára, tavalyi 6 mérkőzésükből 4-et Rafa nyert. Nole Indian Wells-ben és Cincinnattiben győzte le Rafát, salakon viszont még soha (és mivel most is salakon játszanak, lehet, hogy ez az egy mutató el is döntötte a dolgot). Nole azonban elég sok önbizalommal kezdheti a Davis Kupát, mert először Ferrerrel játszik: 1 héten belül megismétlődik a dubai döntő, amiről kellemes emlékei lehetnek.
Ami a többi párharcot illeti, a legkiélezettebbnek a cseh-francia csata várható, ahol Berdych és Stepanek Tsongával és Simonnal meccselnek keresztbe, ami azért nem akármilyen mérkőzéseket ígér.
Roger távollétében az amerikai-svájci párharc kicsit veszített a presztízséből, nehéz megmondani, hogy Wawrinka mit tud kezdeni James-szel és Andyvel.
Marat ott lesz az orosz válogatottban, Youzhny-val, Tursunovval kötelező legyőzniük a románokat.
A németek felvonultatják a nagy öregeket az osztrákok ellen: Kiefer és Schüttler segíti Kohlschreibert Melzerék ellen.
A meglehetősen tartalékos argentin válogatottnak még Nalbi és JMDP nélkül is illene legyőzni a hollandokat.
A svédeket Mats Wilander irányítja Izrael ellen, míg a chileiek a sérült Gonza nélkül akár nehézségekbe is ütközhetnek Porecsben a horvátok vendégeként.