50-ből 48, az sem rossz. Mármint 48-an vannak itt Miamiban az első 50-ből, ez is elég ígéretesen hangzik, még ha a világon semmit sem jelent. A legjobbak közül csak Sharapova és Srebotnik hiányzik, és komplettebb a mezőny, mint IW-ben, hiszen itt van a világelső és a címvédő. Aki történetesen egy és ugyanaz: Serena.
Az első napon igazán nagy megeleptés nem született, hacsak nem az, hogy a szabadkártyás Jelena Dokic először nyert főtáblás mérkőzést az Aus Open negyeddöntő óta.
Serena és a friss bajnok Vera kerültek egy negyedbe a felső ágon, a nyolc között találkozhatnak, addig nem akadhat problémájuk. Velük szemben a tavalyi döntős Janko és Venus is szerencsés sorsolást kaptak, ők is a negyeddöntőben futhatnak össze, addig viszont csupa verhető ellenfél tobzódik. Bár ez a mélyrepülésben lévő Jelenánál nem biztos, hogy elég. Venus is csak Agnieszkától félhet, de ő sincs még csúcsformában.
Az alsó ág felső negyedében Kuzi és Demi emelkednek ki, legalul viszont brutál mezőny alakult ki. Ilyen a formánk, szegény Ági itt van 25. kiemeltként. Persze teher alatt nő a pálma, de azért ha papírformát nézzük, akkor a Schiavone, Ivanovic, Azarenka, Safina menüsort kellene végigennie Áginak az elődöntőig, aminél nehezebbet már különös kegyetlenség lenne összeállítani.
A második fordulótól tehát minden egyes győzelem, de még egy szoros meccs is bravúr lenne, de egy percig se felejtsük: ez női tenisz, bármi megtörténhet. Megtisztulhat az út, vagy megtisztíthatja az utat maga Ági. Hajrá!