Amióta vége, azon agyalok, hogy találok-e jobb szót arra, ami történt annál, hogy elbaszta.
Továbbá, hogy ezt le lehet-e írni egy ilyen blogban.
Nem találtam.
Leírtam.
Szóval Rog nagyon.
Azt hiszem, bárki más ellen simán behúzta volna, háromban.
Na jó esetleg négyben.
És akkor azt, ami az ötödikben történt, azt végképp nem értem.
Nadal csodálatos volt, nem tudom honnan szedte az erőt, akár csak 2/4-nél az első szettben, vagy a harmadikban, amikor azt a hat breaklabdát hárította.
De Roger mindkétszer kiegyenlített, és ha nem gondolunk másra, csak arra, hogy a döntő szettet egy olyan Rafa ellen kezdte, aki akkor már több, mint kilenc órája pályán volt, ha az  elődöntőt és a döntőt is tekintjük, akkor simán be kellett volna húznia.
És akkor még nem szóltunk arról, ahogy négy játszmán keresztül megdolgozta Nadalt, amennyit futatta, ahányat rövidített.
A munka javát elvégezte, csak be kellett volna fejeznie tisztességgel.
Illetve elvégezték Verdascoval együtt, hogy pontosak legyünk.
Hogy ott mi történt, azt tényleg nem tudom.
Ha azt nézzük, Rafa egyet rontott az ötödikben, az szép, ez kétségtelen, de hát nem is nagyon volt ideje hibázni, Federer olyan szinten omlott össze 1/1 után. Ha valamiért, ezért értem a sírást például. Úgy elbukni egy ilyen meccset, hogy a másiknak nem is kell megharcolnia érte, az tényleg szörnyű lehet.

Két nagyon nagy tanulsága van azt hiszem ennek a meccsnek. Bár az egyiket már tudtuk, csak sokan nem ismerték el:
- Ez a Rafa már rég nem az a Rafa, mint akit megismertünk. Ez a Rafa képes akár egy teljes szetten keresztül ia agresszor lenni Roger ellen, ez a Rafa képes hat break labdát hárítani öt nyerővel, és a többi. Szíve meg mindig hatalmas volt, a feje pedig remek.
- A másik  pedig tulajdonképpen válasz a tegnap feltett kérdésre. Ha ebben a formájában, ezen a borításon, ezek után az elődöntők után nem tudott nyerni Roger, akkor mikor fog?
És hol?