Tegnap, amikor Rogerékről elmélkedtünk, az volt az egyik vezérmotívum, hogy mennyi minden változott körülöttük az elmúlt egy/fél évben. Mennyire mások, mint egy esztendeje voltak. Vagy akár csak fél.
Nem kell olyan iszonyatosan nagy fantázia ahhoz, hogy ezt róluk is elmondjuk.
Djoko -a címvédő- alig több, mint egy éve nyerte első Grand Slamét, akkor éppen a teniszrajongók szeme fénye volt, sokan gondolták úgy, hogy nem is Rafa, hanem ő lesz az, aki majd megelőzi Federert, és ezek nem is voltak teljesen alaptalan várakozások. Hiszen Hamburgban ki-ki meccset játszott a spanyollal a ranglista második helyéért.
Szóval mindenki imádta, paródiáit bámulta naphosszat, mi pedig büszkén emlegettük, hogy egykoron játszott még Szolnokon is. Mondjuk ez az az egy, ami most sincsen másként.
Sokaknak már akkor sem igazán tetszett, ahogy a család szurkol, ahogyan a legkisebb Djoko is döngeti a mellét egy-egy szép megoldás után. Hogy a mama elhíresült "meghalt a király, éljen a király" bekiabálásáról már ne is szóljunk.
Sokaknak már akkor is kicsit sok volt a visszalépés, és az, hogy jött valaki, aki ismét taktikai fegyverré emelte a meccsfeladást.
A gyufát azonban végleg alighanem Monte Carlóban húzta ki a kompánia, amikor Rognak -példátlan módon- csendre kellett intenie őket. Fura dolog ez az egész, mert egyáltalán nem biztos, hogy ezért az egészért ő a hibás (leszámítva a meccsfeladásokat persze), mégis rá haragszik miatta mindenki.
Igaz drukkolni is neki drukkolt.
Szóval így lett kegyvesztett a teniszvilág szeme-fénye, és bár azóta nyert egy világbajnokságot, nem biztos, hogy nagyot téved az, aki úgy érzi, hogy Djoko az, akinek pillanatnyilag csak a resztli jut. 
Andy sem az már, aki tavaly volt. Zárt egy közepes szezont, nyert három tornát, adott néhány nehezen felejthető interjút, a legemlékezetesebbet pont a Nole elleni US Open vereség előtt, majd felfogadta edzőnek Larry Stefankit. Mondhatnám, hogy fontos a személye, hiszen Larry elismert edző, nem akárkikkel dolgozott eddig, de mégis azt hiszem, hogy az igazán fontos az az, hogy új edzője lett megint.
Nem azért mert a régi rossz lett volna, vagy nem találták volna meg a hangot, hanem azért mert, Rod híres arról, hogy midig feltámad, ha edzőt vált. Így volt ez Gilbert és Connors esetében is, most sem alakult másként. Úgyhogy játszott idén két elődöntőt, ebből az egyik GS, egy döntőt, és nyert Memphisben. És ha ma is megveri Nolét, mint Melbourne-ben, akkor azt hiszem sokan elkezdenek benne hinni ismét.
Elkezdik hinni, hogy Andy nem csak arra jó, hogy egy legyen a legjobb tízből, megbújva Rafáék és a francia újhullám mögött. Talán elkezdik hinni, hogy Andy Roddick nem pusztán egy jó szerva.
És hogy nem pusztán egy jó srác.