Nem gondoltam volna, hogy Maratnál létezik Szafinosabb teniszező, de ez Lisnard fiú komoly vetélytárs. Mert ezek a monacóiak már csak ilyenek, végső soron Marat is arrafelé tengeti a napjait, ha épp nem minket szórakoztat.
Először is: senki ne temesse még Maratot. Az egy dolog, hogy kevés meccset nyer, de teniszezni még mindig nagyon tud. Az a fajta játékos, aki odaszögezi a nézőt a finom salakréteggel borított zöld műanyag székekre itt a Garroson, meg bárhol a világon.
Különösen akkor, ha az első körös meccsét szetthátrányból nyeri egy pici, de mérges monacói fiú ellen.
Komoly életcélom volt, hogy egyszer lássam Maratot ütőt törni. Hát láttam. A negyedik játszma harmadik játéka kábé 22 percig tartott, és legalább nyolcszor volt egyenlő. (Nem számoltam, Maratot néztem, bocs.)
Nyilván az izgalmas állás miatt, és nyilván a csivitelő gyereksereg tiszteletére komoly ütődobálást rendeztek mindketten, a francia közönség pedig fújolt elégedetten.
Lisnard az ütővagdosást a labda stadionból való kétszeri kiütésével fűszerezte, komoly motivációt szolgáltatva ezzel Maratnak, hogy mutassa be védjegyét. Bemutatta. Tényleg szív alakú lesz a törött ütő...
Aztán nekiállt varázsolni, és leütötte Jean-Renét a pályáról. Persze ettől még lehet, hogy simán kikap a következő körben.
Mert ettől Marat.