Bár a cím nem igaz, meg szerettem volna tenni egy kérdőjelet is, csak ez egy idézet volna, egy Doors szám címe, viszont ha kirakom a kérdőjelet, akkor már nem idézet, és az is-t meg a this-t is meg illett volna fordítani.
Én pedig idézni akartam, nem tudom miért.
Holott nem is hiszem, hogy vége lenne. De azért az sem véletlen, hogy még csak az alanyt sem kellett eddig kitenni, mégis tudja mindenki, kiről beszélek.
Szóval nem hiszem, hogy itt lenne a vége, bár én még emlékszem arra, amikor bizonyos Björn Borg át sem öltözött, taxi-repülő kombóval távozott New Yorkból, és ezzel együtt a teniszvilágból. Nyilván nem lehet teniszezők idegállapotait egymáshoz hasonlítani, nemhogy több, mint 25 év távlatából, de sehogy sem, de meg tudom érteni azokat, akik látnak némi párhuzamot a két sztori között.
Tudniillik egyikőjük sem szokott hozzá a vereséghez.
Nem, ez így nem jó. Rossz helyen van a hangsúly.
Mindketten elszoktak a vereségtől.
Nem egytől - egytől, mert az természetesen még a legjobb időszakukban is becsúszik, becsúszott, hanem attól, hogy hosszabb ideig ne érjék el azt, amit szeretnének.
Például Rog, hogy fél évig ne nyerjen tornát. Borg, hogy negyedszerre se nyerjen Flushing Meadows-ban.
Nem egyszerű szituáció ez. Van, aki ezt elkényeztetettségnek látja, de ez szerintem azért nem igaz, mert az elkényeztetettben érzünk valami ajándékot, valami durcásságot, gyermekit, amikor az ember nem kapja meg.
Itt meg ilyenről szó sincs. Se ajándékról, se kapásról.
Itt rohadt keményen megdolgoztak ők azért, hogy olyan jók legyenek, amilyenek, és a többiek is rohadt keményen megdolgoztak, hogy jobbak legyenek, mint ők.
Borzasztó nehéz lehet ezt az egészet kezelni.
Hiszen ha nem vonul ki valaki rögtön, mint a svéd, magyarul marad, mint Roger az Ausztrál Open után, akkor a másik megoldás is ugyanolyan visszhangos, mint tapasztaljuk.
Emlékezzünk Pete-re. Megvan valakinek, hogy miket kapott az utolsó két GS győzelme között? És az ugye több mint két év volt.
Hányszor írták le a világon, hogy rombolja a saját szobrát, hogy már réges régen abba kellett volna hagynia? Meg, hogy ennek így semmi értelme. Ez ment egészen addig, amíg nem jött a 14.
Most az a kérdés, hogy jön-e majd a 14. Magyarul ugyanaz megint. Az teljesen biztos, hogy Federer közelebb van hozzá, mint Sampras volt az utolsó US Openje előtt. Az a szint, ahol most a svájci van, az egy teljesen normális szint ahhoz, hogy valaki Slamet nyerjen. Vagy legalábbis normális szint volt a tenisz történetében eddig bármikor. Hogy mást ne mondjak, lejjebb volt, amikor az elsőt nyerte.
Teniszileg tekintve persze.
Csak most adott esetben csábító lehet Borg útja is.
Ami, ne tévedjünk, nem a megfutamodás útja, a gyávaságé, hanem pont ellenkezőleg az igazi bátorságé. Hiszen Björn Borg az egyetlen az igazi nagyok közül, akinek fel lehet tenni egy kérdést. Ez a kérdés pedig úgy hangzik:
Megbánta-e?